(ha nagyobb méretben szeretnéd megnézni, kattints a képekre. :)

A rusnya macska saját tulajdon jószágom, Zsigmond arcképe. A háttér kezdetben egy tengerpartnak indult, nem tetszett, összemostam a színeket, elfordítottam, majd egy kis nassolás után úgy döntöttem, ezen most a macskám lesz. A kép 50x40-es méretű, feszített vászonra készült, akril festékkel. Ezüst-metál akrilt is tartalmaz, így olykor meg-megcsillan bundáján nyakkendője, s az a néhány őszmacskaszőr. 

Éppen békésen meditáltam a verandán a kedvenc székemen, amikor egyszer csak kirobbant az Úrnőm a kávéjával (hajnali fél hétkor!) és megint azt a mondatot hallatta velem, hogy 'hát hol van én cicám?' Ilyenkor már tudom előre: valószínűleg az következik, hogy az arcombabámul és tyuntyorog nekem hogy mennyire szép vagyok meg ügyes, azért mert egy széken fekszem és alszom. (Vagyis próbálnék, ha hagyna.) Egyébként nagyon jól esik a dicséret, de ma is éjszakai portaszolgálatot kellett teljesítenem és ott bizony ébren Kell lenni! Mordon professzor is megmondta az egyik Harry Potter könyvben: 'Lankadatlan éberség!'. Most a hetedik kötetnél tartok, a kedvenc szereplőm McGalagony. Nem is tudják ebben a házban, hogy én mennyire intellektuális vagyok, már azon is meglepődnek, ha kinyitok egy ajtót. Mondjuk szerintem az Úrnőm sejthet valamit, különben miért dicsérgetne egyfolytában? 
Tegnap átjött a szomszédlyány mert előre is boldog névnapot akart kívánni nekem, de az anyukám elzavarta, nehogy elkapjak tőle valami rühizét. Pedig olyan szép hosszú haja van és kék szemei. Jól van, nem annyira képességes, mint én, dehát könyörgöm, két egyforma ember sincsen, nemhogy macska! 
Mostanában nem eszem már annyit. Fogyózom. Ez a fekete bunda egyébként is kezd nagyon meleg lenni. Valamelyik nap itt arról beszélgettek, hogy valamikor az emberek azért ölték meg a fekete macskákat, mert féltek tőlük, meg azt hitték boszorkányok. Hogy élhetnek ekkora barmok a Földön?! Mi csak a boszorkányok segédjei és őrzői vagyunk. Hát komolyan mondom, ha a műveletlenség fájna...! Nem is zaklatom fel magam, mindjárt kezdődik a műszak. És különben is névnapom van. 

Ő itt a macskám, Zsigmond. Testét fényes, fekete szőrzet fedi és zöld szeme sárgás-pirosan világít az ágyam alatt, amikor a házban valaki porszívózik. Ha egyik oldalról megvilágítanám őt, s sziluettje a falra vetülne, gyakorlatilag úgy festene, mint aki megevett egy strandlabdát. Ám kissé zömök testalkata ellenére gyakorta megirigylem az életmódját és rendkívüli nyugalmát, melyből szinte csak akkor lehet kimozdítani, ha ostoba emberek közelednek felé, illetve ha valaki szalonnát fal előtte. Zsigmond kizárólag macskák számára készített élelmek aszpikjába szokott fintort vágni, egyébként nem veti meg sem a trappista sajtot, sem pedig a tejfölöspapát. Az élet számos területén sikeres macska anélkül, hogy különösebben megszakítaná magát: gyógyító terapeuta, masszőr, mágikus  macskasegéd, minőségellenőr, portás, titkosügynök, s háztájunk egerei körében közismert pszichopata. Megérzései rendkívül fejlettek, azon túl hogy tisztánlát-, hall, szagol és érez, jóstehetsége is figyelemreméltó. Ezeken a képeken még nem látható, de egy baleset következtében a bal füle kissé kajlává vált, s ezzel alátámasztotta a tényt, hogy ő a reinkarnálódott Vincent Van Gogh.