Szégyenletesen viselkedem, hogy megint milyen régen nem írtam ide. Annyi minden történt velem mostanában - leginkább olyanok, amilyenek Neville Longbottommal történtek az első Roxfortos évében. Ha két szóban kellene összefoglalnom: Pofáraesések sorozata. Ott kezdődött, hogy beígérek egy leendő szakmámhoz jóval közelebb álló munkát, amit végül nem kaptam meg (tisztességből nem írom le, hogy hol), s így temérdek szabadidőm halmozódott fel - amelyben elsőként újra kellett értelmeznem a bizalom, a korrektség és a felelősségteljes ígéret fogalmát mindazon eszmefuttatásaim után, hogy utálom ezt a rendszert ami itt van ebben az országban. Már ha egyáltalán rendszernek lehet nevezni egy olyan valamit, amiben az emberek hazudnak. Aztán nemrég részt vettem életem legizgalmasabb állásinterjúján, ahol még feladatot is kaptam és nagyon élveztem, hogy végre valahol értékelik a képességeimet és megdicsérnek. Ez egy Libri könyvesbolt volt, ahol imádnék dolgozni, de ebben az áldott karácsonyi időszakban egyszerűen nem tudnék készülni a vizsgáimra mellette. Azért most sajnáltam, hogy egyetemen tanulok. De nem adom fel, Neville Longbottomnak is eljött az ideje! Ennyit az unalmas bafácánoskodásomról. Úgy tűnik, most tényleg a saját főnököm vagyok. 

Szóval mi a helyzet a festéssel? 
Amikor reggelente felülök az ágyban, egyből a festősarkomat látom és kávézás közben azon mélázok, 'melyik képemet folytassam ma?'. Annyi befejezetlen, félbehagyott festmény várakozik arra, hogy kiteljesedhessen, hogy már lassan egy talpalattnyi hely sem jut nekem a saját szobámban. Nembaj. Elférnek a képek és az ágyam! 

Dolgozom egy új megrendelésen is, ami nem éppen kis méretű és mostanság gyakran az is megfordul a fejemben, hogy én ezt még mindig nem csinálom elég jól és 'Jééézusom de borzalmas egy-egy képem!' Mintha minden nappal egy évet akarnék fejlődni, annyira ki akarom használni az időmet! Gyakran azon kapom magam, hogy türelmetlenül fogom az ecsetet és nem vagyok képes elszakadni, még akkor sem, ha szánalmas emberi szükségleteim már-már ordítanak, hogy hagyjam abba. (Ekkor eszembe jut az a munkahelyem, ahol csúnyán néztek rám, ha innom, vagy pisilnem kellett... meg az, ahol hat órába nem fért bele egy szedvics elfogyasztása.) Ehhez képest a látható eredmények, termések száma nem gyarapszik ilyen ütemben. Át kell kissé formálnom a szokásrendszeremet, úgy érzem... és mindenekelőtt türelmesebbnek kell lennem magammal. 

Készítettem két Mini-tenger sorozatot az elmúlt napokban, amiket már megtaláltok a Meska boltomban. :) KATT-KATT