Szégyenletesen viselkedem, hogy megint milyen régen nem írtam ide. Annyi minden történt velem mostanában - leginkább olyanok, amilyenek Neville Longbottommal történtek az első Roxfortos évében. Ha két szóban kellene összefoglalnom: Pofáraesések sorozata. Ott kezdődött, hogy beígérek egy leendő szakmámhoz jóval közelebb álló munkát, amit végül nem kaptam meg (tisztességből nem írom le, hogy hol), s így temérdek szabadidőm halmozódott fel - amelyben elsőként újra kellett értelmeznem a bizalom, a korrektség és a felelősségteljes ígéret fogalmát mindazon eszmefuttatásaim után, hogy utálom ezt a rendszert ami itt van ebben az országban. Már ha egyáltalán rendszernek lehet nevezni egy olyan valamit, amiben az emberek hazudnak. Aztán nemrég részt vettem életem legizgalmasabb állásinterjúján, ahol még feladatot is kaptam és nagyon élveztem, hogy végre valahol értékelik a képességeimet és megdicsérnek. Ez egy Libri könyvesbolt volt, ahol imádnék dolgozni, de ebben az áldott karácsonyi időszakban egyszerűen nem tudnék készülni a vizsgáimra mellette. Azért most sajnáltam, hogy egyetemen tanulok. De nem adom fel, Neville Longbottomnak is eljött az ideje! Ennyit az unalmas bafácánoskodásomról. Úgy tűnik, most tényleg a saját főnököm vagyok. 

Szóval mi a helyzet a festéssel? 
Amikor reggelente felülök az ágyban, egyből a festősarkomat látom és kávézás közben azon mélázok, 'melyik képemet folytassam ma?'. Annyi befejezetlen, félbehagyott festmény várakozik arra, hogy kiteljesedhessen, hogy már lassan egy talpalattnyi hely sem jut nekem a saját szobámban. Nembaj. Elférnek a képek és az ágyam! 

Dolgozom egy új megrendelésen is, ami nem éppen kis méretű és mostanság gyakran az is megfordul a fejemben, hogy én ezt még mindig nem csinálom elég jól és 'Jééézusom de borzalmas egy-egy képem!' Mintha minden nappal egy évet akarnék fejlődni, annyira ki akarom használni az időmet! Gyakran azon kapom magam, hogy türelmetlenül fogom az ecsetet és nem vagyok képes elszakadni, még akkor sem, ha szánalmas emberi szükségleteim már-már ordítanak, hogy hagyjam abba. (Ekkor eszembe jut az a munkahelyem, ahol csúnyán néztek rám, ha innom, vagy pisilnem kellett... meg az, ahol hat órába nem fért bele egy szedvics elfogyasztása.) Ehhez képest a látható eredmények, termések száma nem gyarapszik ilyen ütemben. Át kell kissé formálnom a szokásrendszeremet, úgy érzem... és mindenekelőtt türelmesebbnek kell lennem magammal. 

Készítettem két Mini-tenger sorozatot az elmúlt napokban, amiket már megtaláltok a Meska boltomban. :) KATT-KATT

A trópusi hangulat és színek ihlette sorozat első darabja ez a 70x70 centis, madarak által átszelt partszakasz. Sokszor kérdezitek sokan, hogy mennyi idő megfesteni egy képet, nos, erre ma már úgy válaszolnék, hogy minél többet festek, annál több idő az, mire megjelenik bennem egy-egy kép kapcsán az 'Elkészültem' érzés. Az idő előre haladtával ahogyan egyre több technikával ismerkedem meg, egyre többet várok el magamtól. Ezt a képet húsz nap alatt festettem, bár számos pihenőnapot is adományoztam neki, hiszen éppen a vizsgaidőszakom kellős közepén szerencsétlenkedtem. Teljesen belehabarodtam most a narancssárga optimizmusának és a lila misztikusságának párosításába! A technika vegyes, használtam kést és különféle ecseteket egyaránt. Meska-boltomban fellelhetitek eme piktúrát is.

"Vannak festők, akik a Napot sárga folttá alakítják át. És vannak mások, akik Nappá alakítanak át egy sárga foltot." (Pablo Picasso)

Egy igazán 'termékeny' hétvége egyik gyermeke lett ez meleg színű, virágos piktúra. Készítése közben szinte észre sem vettem, hogy odakint tombol a tél. 40x50-es feszített vászonra készült, amely 3D-s kialakításának köszönhetően kiemelkedik a falból, s nem igényel keretezést. :)

50x50 méretű, akrillal festett növényzet. Kedvenc virágaim nyolcan vannak és olvadnak, hogy visszahozzák a nyarat a szürke téli hétköznapokba. Sárgával mindig felüdülés számomra festeni!

Ez volt a legelső tenger, amit festettem és emlékszem, hogy előtte még elmentem futni. Akkor még nem tudtam, hogy ezek a mohadarabkák és fűszálak is rajta lesznek. Út közben gyűjtöttem őket hozzá. Iszonyatosan görbe lett a horizont és utazás során már kagylót is vesztett a kép, így restaurálnom kellett. :D Nagyon közel áll a szívemhez. 40x50-es méretű, s feszített vászonra készült temperával, valamint aquarellel. Sötétben a kagylók és a tenger világítanak. Egy ilyen környezetben pedig el tudnám képzelni 'berendezve':

Echinacea purpurea. Debrecenben a Nagyerdőn találkoztam egy nyári hétvégén ezekkel a bájos bíbor kasvirágokkal és már akkor tudtam, hogy festeni fogok róluk egy képet, jövőre pedig ültetek a kertbe is. A narancsos metál-akril kölcsönöz a képnek nyárias ragyogást, s a nap ki szeretne törni belőle. 50x50-es méretű, feszített vászonra készült, akrilfestékkel és aquarellel.