A trópusi hangulat és színek ihlette sorozat első darabja ez a 70x70 centis, madarak által átszelt partszakasz. Sokszor kérdezitek sokan, hogy mennyi idő megfesteni egy képet, nos, erre ma már úgy válaszolnék, hogy minél többet festek, annál több idő az, mire megjelenik bennem egy-egy kép kapcsán az 'Elkészültem' érzés. Az idő előre haladtával ahogyan egyre több technikával ismerkedem meg, egyre többet várok el magamtól. Ezt a képet húsz nap alatt festettem, bár számos pihenőnapot is adományoztam neki, hiszen éppen a vizsgaidőszakom kellős közepén szerencsétlenkedtem. Teljesen belehabarodtam most a narancssárga optimizmusának és a lila misztikusságának párosításába! A technika vegyes, használtam kést és különféle ecseteket egyaránt. Meska-boltomban fellelhetitek eme piktúrát is.

"Vannak festők, akik a Napot sárga folttá alakítják át. És vannak mások, akik Nappá alakítanak át egy sárga foltot." (Pablo Picasso)

A festésre és a festéshez szükséges anyagokra is igaz, hogy mindig abból kell gazdálkodni, ami van. Mit tegyen az ember, ha egyszerűen nem tud eljutni a kedvenc kreatív-boltjába, hogy új, tiszta vásznakat vásárolhasson és pótolni tudja a megfogyatkozott festékeit? 1. Addig ne fessen. 2. Keressen egy régi képet, amit a selejtek közé pakolt és fesse le olyan színekkel, amik éppen a rendelkezésére állnak. Nos, ez utóbbi számomra barátságosabb és idegkímélőbb megoldásnak tűnt. Soha semmit nem dobok ki, amiről úgy gondolom, hogy nem sikerült jól, ugyanis az ilyen esetekben mindig jól jön egy teljesen reménytelen ábrázatú vászon! 
Tavaly nyáron ugyanezen okból és ugyanilyen elv szerint készült a 'Felhőszakadás' című képem, most pedig a tavasz első záporos napjai ihlettek meg. Ebben az évszakban a természet és az eső színe számomra pasztellesebb, áttetszőbb, finomabb, esése pedig jóval könnyedebb, mint nyáron. 60x80 centis a piktúra, akrilfestékkel készült, vegyes technikával. :)

Ez a 40x40 cm méretű sziklás partszakasz nem volt ilyen színes, egy zöld tengerpart volt az eredeti tervem. Amikor elérkezem arra a pontra - és gyakran elérkezem -, hogy azt gondolom 'ez unalmas', 'ez nem tetszik', akkor valami bekattan az agyamban, és elkezdek belebarmolni. Szétfolyatom a képeken a festéket, előkerül az összes festőkésem, szemügyre veszem a korábbi festményeim palettáit, várom, hogy megérkezzen a 'Na ez a szín hiányzik!' gondolat. Ahogyan ezeket csinálom, folyamatosan kezd kialakulni bennem, hogy mit is szeretnék... s végül valami elképesztően meglepő dolgot látok magam előtt és szeretem ezt az érzést. A Szélszilánkok akrilfestékkel készült, feszített vászonra, egy egészen új technikával, aminek köszönhetően a 'szilánkok' és a sziklák kiemelkedni látszanak a képből. A festmény immáron nincs a tulajdonomban, elajándékoztam. :)

A 70x100 centis Sakurát a magenta, a pink és a narancs színek kombinációja ihlette. Valószínűleg már annyira várom a tavaszt, hogy ezért ez a sok rózsaszínes kép mostanság. Amikor megtalál egy színvilág, szeretek sokat kísérletezni vele... :)

Eredetileg nem ilyennek készült ez az 50x50-es, színes kis öböl. Sokkal kevesebb színt szerettem volna használni hozzá, viszont nem tetszettek a 'realista' hullámok, így ráeresztettem a csapot. A közepén egy kráter keletkezett, felvált a festék a vászonról, s amikor ránéztem akár azt is gondolhattam volna, hogy kivágom az ablakon. Aztán elkezdtem rá más szemmel nézni, kitöltöttem élénkebb színekkel, s mivel néhol vastagabb festékréteg borítja, végül érdekes struktúrát adott neki a váratlan akció. Mit szűrtem le ebből a tapasztalásból?

Ha a szemétbe dobnád a képed, akkor is fesd tovább, mert nem tudhatod mi fog kisülni belőle.

Egyáltalán nem terveztem, hogy téli képet festek, mégis valahogy így sikerült. Barátságom a festőkéssel megszilárdulni látszik. Örömömre szolgál, hogy nem csalódtam újonnan kipróbált akrilfestékeim minőségében, s bár elképzelhető, hogy a gatyámat kell majdan rááldoznom, mégis azt hiszem, át fogok szokni erre a magasabb pigmenttartalmú művészfestékre. Szerettem a pentartos tégelyeket, viszont tubusból nyomni még jobban szeretem. Főleg amikor megvadulok. Szóval a jégmező, amit felgyújtottam, 50x70-es méretű (nem kicsi), ne tévesszen meg az aránytalan szerkesztése a kanapé fölé! :)

Meleg színekkel örvénylik az Október, hogy nehogy valaki megfázzon a hirtelen beköszöntő hűvös, őszi időben. Nagyon szerettem ezt festeni, a legeslegegyszerűbb ecsetvonásokkal készült, 50x60-as feszített vászonra, akril és metál akrilfestékkel. Ha elérik a napsugarak, meg-megcsillan a fák lombja, törzse, az avar, s egy-két hulló falevél. :)

Provence 1914, akrillal készült, 60x80-as feszített vászonra, az új kedvenc kékjeimmel. Mangánkék a neve ennek a csudának és magam is meglepődtem, hogy mennyire visszaadja a Cote d'Azur színélményt. E kép immáron egy budapesti masszázs-szalonban feszít boldogan. :)

40x50, akril, (és metál akril). A legnagyobb türelmet igénylő festményem kétségkívül ez; a macskakövek minden este hazamennek a házaikba, amikor látják, hogy feljött a Hold.